Kölyökfoci



Napközis „gólyatábor” 2015 !!!

Az Egyesület után érdeklődőknek ingyenes napközis gólyatábort szervezek, háromszori étkezéssel, 2015 augusztus. 13, 14, 15-én, a focipályán. A programok közt szerepel, kerékpártúra Nyúlra, gyalogtúra Győrság – Pannonhalma útvonalon, az Apátság meglátogatásával.  A szombati napot családi nappal zárnánk, mely hagyományainkhoz megfelelően szülők-gyerekek sorversennyel, örömfocival, szalonnasütéssel sok beszélgetéssel zárnánk.

Jelentkezni lehet az alábbi űrlap kitöltésével az önkormányzatnál, vagy Varga Tibornál az alábbi telefonszámon ( 06/30 3811508) lehet.


 

Bemutatkozás

Töltéstava Sportegyesülete mindig is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás nevelésre, az egyesület vezetősége folyamatosan pályázott az utánpótlást segítő, és anyagilag támogató pályázatokra. Ennek köszönhető a gyermekek számára szinte mindent (felszerelés, öltözőhasználat, tornaterem, nyári napközis táboroztatást, különböző családi programok, megfelelő felkészítő edzőt) ingyen tudunk biztosítani. Ezek a dolgok az Egyesület hozzáállása mellett, az Önkormányzat hathatós támogatása nélkül nem valósulhatnának meg.

Én, Varga Tibor 2013 év eleje óta foglalkozok a focizni, de legfőképpen mozogni, és játszani vágyó lányokkal, fiúkkal, az óvodás korosztálytól az „U 13”-ig.  Sosem voltam képzett „focista”, talán ezért gondolkodom úgy, hogy egyik játékosomból, sem akarok focistát nevelni, inkább a játékra, és egy jó közösség összehozásán szorgoskodom. Természetesen, mint edzőpedagógus folyamatosan odafigyelek a megfelelő tehetséggondozásra.

A Szülőket arra kérném, amennyiben a mi közösségünket válasszák, egy gyermek se maradjon távol az edzésektől, tornáktól, nyári táborozástól, olyan indokkal, hogy „nincs kedvem”. Higgyék el, hogy gyermekük jó kezekben lesz, és igazából egy közösség ereje az, ami jóra nevel.

Kedvcsináló képgalériák:

Edzésidőpontok

Ovifoci:

Szeptember 1-től június 30-ig hétfőnként 16.00-17.00 óráig az iskola tornacsarnokában.

Utánpótlás: U7, U9, U11, U13

Szeptember 1-től június 30-ig hétfőn és pénteken 17.00-18.00 óráig a focipályán, téli időszakban, és rossz idő esetén az iskola tornacsarnokában.

Mindenkit Szívesen várunk!

 
 
Töltéstava a Facebook-on